Minden család életében fontos állomás, amikor a gyerek harmadik életéve betöltése után óvodába megy. Különösen izgalmas ez az első gyereknél, a másodiktól már azt mondják, rutin. A szülők gondosan végigjárják a környék óvodáit, hogy aztán hosszas mérlegelés után a legjobbnak tűnő sorrendben adják le a jelentkezési lapokat.

Pontosan így tettünk mi is. Három ovit is megnéztünk, felállítottuk a sorrendet és legnagyobb boldogságunkra oda került a kislányunk, ahová szerettük volna, ráadásul azokhoz az óvónénikhez, akik első látásra is a legszimpatikusabbak voltak.

Az átmeneti megnyugvást követően jött az aggódás és az izgalom: vajon a mi elsőszülött csemeténk, aki a szülei és a kistesója nélkül sosem volt még ismeretlen helyen csupa ismeretlen ember között, vajon hogyan veszi majd az akadályt. Én a szó szoros értelmében belebetegedtem az aggodalomba, hiszen anno nekem nem sikerült beszoknom az oviba és elég élénk emlékeim vannak arról, mit is éreztem akkor. A lányom pedig a külcsínileg apja, de belbecsben teljesen olyan, mint én vagyok. Így aztán úgy gondoltuk a férjemmel, hogy jobban jár a gyermek, ha apukája viszi az első időkben óvodába.

Jól döntöttünk. Két nap beszoktatás és három nap kötelező pityergés után a lányunk örömmel ment reggel az oviba és ott sem volt semmi sírás. Pár hét elteltével az  óvónőkkel egyeztetve úgy döntöttünk, megpróbálja a délutáni ott alvást. Merthogy ahol van egy kisebb gyerek is, ott nagyon felborul ám a napirend az ovikezdéssel. A mi kisfiunk most készül átállni a napi egy alvásra, így sokszor kínkeservesen tud csak ébren maradni a közös alvásidőig, ami nálunk fél 2-2 körül van. Ha pedig annyira kikészül, hogy délelőtt is le kell fektetni, akkor jó esély van rá, hogy délután nem fog aludni. Ilyenkor senki sem pihen délután, így délután ötre már totálisan el tud szabadulni a pokol; két fáradt gyerek fáradt anyukával egy légtérben igen veszélyes.

 

Óvodakezdés nehézségei

Gyerekek az óvodában – a kép csak illusztráció (pixabay)

 

Szóval, eljött az első ott alvós nap. Minden a legnagyobb rendben volt: a kislány aludt az oviban, a kisfiú pedig itthon. Délután mindenki derűs volt és kipihent. A második ott alvós napon viszont már korántsem volt minden rendben. Történt ugyanis, hogy összevont csoportban voltak a gyerekek, sok kisgyerek idegen volt egymásnak és nem is mindenkire a saját óvónénije vigyázott. A kislányunk is ismeretlen óvónénivel volt, ettől az egész helyzettől megijedt és az alvásidő kellős közepén menni kellett érte és haza kellett hozni. Ugyanez történt másnap is, pedig akkor már az ő óvónénije volt vele. Azt javasolták, hogy egy ideig ne aludjon az óvodában.

Nagyjából ez a két nap hozhatta elő belőle azokat az érzéseket, amiket korábban valószínűleg nem érzett. Olyan dolgokat csinál azóta, amik korábban nem voltak rá jellemzőek. Egyáltalán nem alszik a saját helyén, pedig imádja az ágyikóját. Ha el is alszik este, hamar átjön hozzánk. De előfordul, hogy nem is hajlandó a szobájában elaludni. Pedig ő egy nagyon jól alvó gyerek. A délutáni alvásra csak a kanapén hajlandó. Ezt is gyakran előzi meg heves hiszti – ilyenkor rendszerint be is pisil. Velem sokszor ellenséges, nem fogad szót, veszekszik. Mindezek mellett pedig sokkal inkább kötődik a szűk családjához, mint korábban.

Beszélgettem is ezekről az óvónőkkel, a gyerekorvosunkkal és pszichológussal is. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint az óvoda előhozta a testvérféltékenységet. Tudja a kislány, hogy amíg ő oviban van, én otthon vagyok a picivel. Akaratlanul is ott motoszkál a kis fejében ez a tény és még talán el is fantáziál azon, vajon milyen mókás programjaink lehetnek, melyekből ő kimarad. Ráadásul a kisfiam mellettem alszik. A pszichológus szerint egy három éves kisgyereknek feldolgozhatatlan a kirekesztettség érzése. Márpedig ha őt a saját ágyába visszük aludni, kirekesztve érzi magát. A javaslat az, hogy minél hamarabb tegyük egy szobába a gyerekeket. A kislány jó eséllyel megnyugszik majd, a gyakran ébredő kistesó pedig remélhetőleg hamarosan átalussza majd az éjszakát. A kivitelezésig még nem jutottunk el, de készül a gyerekek új ágya és mindig mondjuk is a kislányunknak, hogy hamarosan lakótársa lesz. Aztán bízunk a legjobbakban.

Mindamellett, hogy még nem költöztek össze a gyerekek, némiképp javult a helyzet a mindennapjainkban. A kislány rajong az oviért, tele van élményekkel, barátokkal. Még itthon is ovis szerepjátékokat játszik. Az ott alvást nem erőltetjük, majd talán egy-két hónap múlva újra próbálkozunk. Mióta beszéltem pszichológussal, én is változtam: már nem veszekedéssel reagálok a hisztire – legalább is nem azonnal -, hanem próbálom átérezni, mi zajlik a gyerek lelkében és annak megfelelően átlendíteni őt. Sokkal kompromisszum készebb lettem. Hiszen mindannyiunk számára az a fontos, hogy a lehető legkevesebb lelki megrázkódtatás nélkül jussunk túl ezen az igazán embert próbáló időszakon.

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál tőlünk máskor is, kövess minket a facebookon!

 

cikkajánló

Néhány hasznos tanács az óvodakezdéshez

…mert te tudod a legjobban

Amikor a kislányom tanít engem

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás