Valljuk be őszintén, nem sok olyan nő van közöttünk, akit legbelül ne fogna el rettegés az öregedés szó hallatán. Hiszen mindannyian szeretnénk egészségesnek és fiatalnak érezni magunkat, amilyen hosszan csak lehet… önfeledten együtt játszani akár a dédunokáinkkal is. De vajon lehetséges lesz-e valaha is drasztikusan lelassítani az öregedést? Magyarországon még kevesen ismerik Dr. William Amzallag-ot, a Jeuness Global terméktudományi igazgatóját és orvosi szóvivőjét. Pedig ő az öregedés folyamatának az egyik legnevesebb szakértője. És szerencsére Dr. Amzallagnak van egy jó híre az évek múlásától tartó hölgyek számára.

William Amzallag úgy gondolja, hogy itt az ideje másképp gondolkodni az öregedésről, újszerű szemlélete pedig komoly tudományos bizonyítékokon alapul. Korábban ugyanis meg voltunk győződve arról, hogy az öregedés és a halál az évek múlásának a következménye. Ahogy fogalmaz, – ez volt a „kronologikus öregedés dogmája”. A társadalom időrendi részekre osztotta fel az életet és ez alapján döntötte el, mikor kell nyugdíjba vonulni és ki mikortól számít öregnek. Mára azonban a tudósok kiderítették, hogy az öregedésnek semmi köze az évek múlásához, csakis a sejtek károsodásának az eredménye. Minden öregedéssel kapcsolatos kérdésünkre megtaláljuk a választ a sejtek bámulatos egységének belsejében.

„Legalább 60 trilliárd sejtünk van, amelyek majdnem egyformák. Az életben maradásunk és a jó egészségünk teljes egészében a sejtjeink, sejtmagjaink, DNS-ünk, a mitokondriumaink és a sejthártyánk egészségi állapotán múlik. Ez az új nézőpont drámaian megváltoztatta az egészségről alkotott elképzeléseinket. Hiszen mára kiderült, hogy az öregedés a sejtkárosodás közvetlen következménye.”

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szemtanúi lehetünk annak, milyen drasztikusan fejlődik majd az öregedés késleltetésének a tudománya a jövőben. Köszönhetően az NBIC konvergenciának. Ez a nano orvoslás, a biotechnológia, az információs technológia és a kognitív tudományok közti együttműködést jelenti.

„A DNS-szekvenciák meghatározása, vagyis a genetikai állományunkban tárolt milliárdnyi információk kiolvasása forradalmasítani fogja az orvostudományt. Az egyéni genetikai jellemzőink ismerete fogja kikövezni az utat a személyre szabott orvosláshoz. Minden testrészünket sejtszinten lesznek képesek gyógyítani.” – jósolja lelkesen Amzellag az egyik előadásában. Hamarosan a korunk csak egy szám lesz, amely az arcunkról már nem lesz leolvasható.

 

Dr. William Amtallag az öregedésről, Jeuness Global, az öregedés lassítás, az öregedés folyamatának megírtése

William Amzellag az öregedés folyamatáról tartott előadás közben

 

De mi is történik a DNS-ünkben?

A DNS-ünk minden nap akár több százezer alkalommal károsodik. Ezért a DNS-ünknek állandóan harcolnia kell a károsító erők ellen, amilyen az oxidáció, a gyulladások, az elcukrosodás, külső méreganyagok, légszennyezettség, rossz életstílus, dohányzás, stb. Nyilvánvalóan, minél kevésbé tesszük ki a DNS-ünket a károsító tényezőknek, annál tovább maradhatunk egészségesek és fiatalosak. Dr. Amzallag szereti egy igazi csatához hasonlítani azt a folyamatot, amit a DNS karbantartók és DNS-t károsító erők egymás ellen folytatnak. A karbantartók pedig egészen addig, folyamatosan nyerésre állnak, amíg el nem érjük a 40 éves kort. Attól kezdve a DNS-ünk már nem tudja magát minden fronton olyan hatékonyan megvédeni.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy hogyan megy végbe az öregedés, meg kellene érteni a sejtek kettéosztódásának hihetetlenül bonyolult folyamatát. „Minden alkalommal, amikor egy sejt kettéosztódik, a DNS is osztódik… A DNS géneket tartalmaz, amelyek a fehérjék (protein) előállításáért felelősek, melyek létfontosságúak az élethez. Ha a másolás rossz, néhány génszekvencia elfelejtődik. Ez a genetikai mutáció felelős a rossz fehérjékért, amelyek később a betegségeket és az idő előtti öregedést okozzák.” – magyarázza Amzallag.

De nem a DNS károsodás az öregedés egyetlen oka. Ahogy az emberek öregszenek, a telomerek rövidülése miatt a sejtjeik elveszítik az osztódási képességüket. A telomer (vagy teloméra) a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén található rövid, többszörösen ismétlődő szakasz, amely megakadályozza, hogy a kromoszómavégek összetapadjanak, valamint a sejtosztódás során megvédi a DNS-t a folyamatos rövidülés káros hatásaitól. Ötven-hatvan osztódás után nincsenek már telomerek, s így olyan szintre jutnak a sejtek, hogy nem tudják már magukat megsokszorozni. Ezt nevezzük nyugalmi állapotnak, amelyben a sejtek vagy meghalnak, vagy nem osztódnak többé.

De van még egy harmadik tényező is, amely szintén kulcsfontosságú szerepet játszik az öregedés folyamatában. Ezek pedig az őssejtek, melyek létfontosságúak a sejtek megújulásához és karbantartásához. Ha a DNS már súlyosan károsodott és a telomerek lerövidültek, akkor az őssejtek már nem tudják elvégezni a feladatukat. S ilyenkor a sejtállományunk tovább fogy.

Talán meglepő lehet, de Dr. Amzallag szerint maga az öregedés már egyfajta betegség, amelynek többféle megnyilvánulása van. De az a hit, hogy az öregedés az evolúció által programozott, visszafordíthatatlan folyamat, egyszerűen téves. S mint, ahogy az orvostudomány többi betegséggel is teszi, az új technológiák segítségével az öregedés ellenszerét is folyamatosan kutatja. Erre persze megvonhatnánk a vállunkat, hogy ez mind szép és jó, de még mindig a jövő nemzedékére vár, hogy megtalálja az öregedés ellenszerét.

De mi az, amit már most, a jelenben is megtehetünk azért, hogy hosszabb ideig érezhessük magunkat fiatalnak? Hol tart most az orvostudomány?

A Jeunesse egy olyan szépségipari vállalat, amely – egyedülálló módon – pontosan érti az öregedés folyamatát. Ugyanis a világ legjobb öregedés szakértőit és kutatóit bízta meg a termékei fejlesztésével. Így jelenleg a Jeunesse Globalnak van a legmodernebb és leghatékonyabb öregedést lassító termékskálája. Plasztikai sebészek az őssejt technológiának köszönhetően olyan egyedülálló fiatalító szérumot alkottak meg, amelyek növekedési faktorokat használnak, hogy az őssejtek tovább tudjanak dolgozni (LUMINESCE™). De vannak olyan termékek is, amelyek – a fentebb említett – telomerek meghosszabbítását segítik elő (Finiti), vagy melyek a DNS karbantartásához nyújtanak segítséget (RESERVE™). A Reserve táplálék-kiegészítő gél egy olyan antioxidánst tartalmaz (a resveratrolt), amely egy gén aktiválásával szó szerint meghosszabbítja a sejt élettartamát.

 

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál tőlünk máskor is, kövess minket a facebookon!

 

cikkajánló gyereknevelés témában, anyaságról, gyereknevelés blog, anyaság,

 

Hogyan segíthet a helyes táplálkozás, hogy a gyerekeink, vagy akár mi magunk is sikeresebbek lehessünk az életben?

A napi arcápolási rutin kialakítása fontosabb, mint gondolnád

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás